Szerelem a síron túl – a Nobel-díjas levele

Egy megható történettel készültem mára, hiszen Mindenszentek van. A címben szereplő Nobel-díjas nem más, mint a XX. század egyik legnépszerűbb tudósa, a vicces zseniként is emlegetett fizikus, Richard Feynman (1918-1988). Hónapokkal a halála után, életrajz-írója, James Gleick megkapta a családtól a tudós levelezését és személyes iratait. Gleick egy megdöbbentő írást talált a megsárgult papírok között. “A szívem is megállt egy pillanatra” – meséli Gleick.”Sosem éltem át ilyesmit életrajz-íróként, sem azelőtt, sem azóta.” Menjünk is vissza kicsit az időben. (forrás: Maria Popova – Brain Pickings)

A gimnazista Feynman a nyarakat szülővárosában, Far Rockaway-ben töltötte az Atlanti óceán partján. És fülig beleszeretett egy Arline nevű fiatal lányba, akiről már akkor tudta, hogy egyszer a felesége lesz. Arline ugyanúgy rajongott a filozófiáért és a művészetekért, mint Richard a fizikáért. A későbbi tudós még rajztáborba is elment, csak hogy a lány mellett lehessen. Richard még egyetemista volt, amikor megkérte Arline kezét. Fiatalok voltak, tele tervekkel, szenvedéllyel és szeretettel: nagyon hittek a közös jövőben.

De a boldogság időszaka hamar félbeszakadt, amikor Arline-t leteperte egy titokzatos kór. Hol a láza szökött fel, hol a nyaka duzzadt meg, megmagyarázhatatlanul. Végül kórházba került. A diagnózis tífusz volt. Feynmant frusztrálta, hogy a tudomány mennyire tehetetlen a betegséggel szemben és gondosan felépített kérdéssorokkal bombázta az orvosokat, mindhiába. Közben Arline hirtelen tünetmentessé vált. Úgy tűnt, minden rendben lesz.

De nem tartott sokáig az örömük. A lány betegsége visszatért, sokkal hevesebben mint korábban. Ekkor már rákra gyanakodtak az orvosok. Feynman majdnem belebolondult, hogy Arline családjának kérésére nem mondhatja el szerelmének a szörnyű diagnózist – hiszen korábban ígéretet tett neki, hogy semmit sem titkol majd el előle. Amikor Arline véletlenül kihallgatta édesanyját a konyhában és megtudta, hogy mi a helyzet, dühösen vonta kérdőre Richardot. A fiatal férfi magyarázkodás helyett megkérte a lány kezét.

Ekkor az egyetem is közbeszólt. A Princeton-i intézmény azzal fenyegette a fiatal tudóst, hogy megvonja tőle a tanulmányait finanszírozó ösztöndíjat, ha esküvővel tereli el a figyelmét a tanulásról. Feynman már azt tervezte, hogy lemond a doktori címmel kecsegtető képzésről, amikor megérkezett a friss diagnózis: Arline pasztörizálatlan tej fogyasztása miatt tuberkulózist kapott. 1942-ben a tbc halálos ítélet volt. Ezt a fiatalok is tudták. Az egyetem az információ birtokában megadta az engedélyt. Richard édesanyja viszont mindent elkövetett, hogy megakadályozza a frigyet. Félt, hogy a tbc stigmája kirekeszti majd Feynmant a tudományos világból. De Richard a szívére hallgatott és 1942 június 29-én örök hűséget fogadott Arline-nak. Egy olyan hintót bérelt az esküvőre, amelyben a legyengült Arline fekve tudott utazni. A családtagok nem voltak jelen, két ismeretlennek kellett tanúskodnia. Hitvesi csók sem volt, mert Arline nem akarta, hogy Richard megfertőződjön. Az anyakönyvvezetőtől nem nászútra indultak, hanem Arline új otthonába, egy New Jersey-beli közkórházba.

Később, amikor Amerika bekapcsolódott a második világháborúba és a fiatal fizikus már a Manhattan-terven dolgozott Los Alamos laboratóriumaiban, Arline is egy közeli szanatóriumba költözött. Rejtjeles levelezésbe kezdtek, csak hogy bosszantsák egy kicsit a titkos központ őrségét. Richard gyakorta látogatta a végtelenül törékeny és gyenge, negyven-egynéhány kilósra fogyott szerelmét. Igyekezett tartani benne a lelket, bár mindketten tudták, hogy Arline haldoklik. Arline végül 1945 június 16-án, este 9 óra 21-kor szenderült el. Richard az ágya mellett volt és fogta a kezét.

És most érkezünk el az életrajzíró különös felfedezéséhez. James Gleick a tudóst, a Nobel-díjast, a fizikus Feynmant kutatva nézte át a rábízott leveleket. És ehelyett az embert ismerte meg, azt a Richardot, aki 1946 októberében, 488 nappal Arline halála után, levelet írt szerelmének:

Drága Arline-om!

Imádlak, szerelmem. Tudom, mennyire szereted ezt hallani – de nemcsak azért írom, mert szereted hallani – hanem azért is, mert az egész lelkemet megmelengeti, ahogy ezt papírra vetem.

Olyan borzalmasan régen volt, amikor legutóbb írtam neked – majdnem két éve. De tudom, hogy megbocsátod, mert ismersz, hogy mennyire makacsul realista vagyok; és úgy éreztem jelen helyzetünkben nincs értelme írnom.

De most már tudom, drágám, hogy igenis van értelme annak, hogy megírjam, amit gondolok és érzek, pont úgy, mint azelőtt. El akarom mondani neked, hogy szeretlek. Hogy szeretni akarlak és hogy mindig is szeretni foglak.

Ésszel nehezen fogom fel, hogy halálod után is szeretlek téged, de mégis törődni akarok veled és gondoskodni szeretnék rólad. És azt akarom, hogy te is szeress és törődj velem. Azt akarom, hogy problémáink legyenek, amelyeket megoldunk. Hogy ügyeink legyenek, amelyeken közösen dolgozunk. Korábban nem hittem, hogy ez megoldható.

Mit kellene tennünk… Emlékszel, egyszer varrni tanultunk együtt. Meg kínaiul. És azt terveztük, hogy veszünk otthonra egy filmvetítőt. Nem tehetnék valamit, hogy ezek a dolgok folytatódjanak?

Nem. Magamra maradtam. Te voltál az ötletgyáros és a kezdeményező az összes vad kalandunkban. Amikor megbetegedtél, akkor is csak az zavart téged, hogy nem tudsz nekem megadni olyan dolgokat, amelyekre szerinted szükségem volt. Mondok valamit, nem kellett volna aggódnod. Akkor is mondtam, hogy nem hiányzik semmi, mert annyira szeretlek. És ez most is igaz: már semmit sem adhatsz nekem és mégis annyira szeretlek, hogy másnak nincs helye a szívemben, de azt akarom, hogy ez így is maradjon. Halott vagy és mégis sokkal jobb vagy, mint bárki, aki él.

Tudom, hogy most azt mondod majd, hogy bolond vagyok és azt akarod, hogy boldog legyek és nem akarsz az utamba állni. Talán meglep majd, de nincs barátnőm se – téged leszámítva kedvesem – amit nem is értek, mert nem akarok egyedül lenni és találkozgattam is lányokkal, és sokan közülük nagyon csinosak voltak. De két-három randevú után nem tudok velük mit kezdeni. Te viszont itt vagy nekem. Már csak nekem. És valóságos vagy.

Drága feleségem, imádlak.

Szeretem a feleségemet. A feleségem meghalt.

Rich

ui: Kérlek, bocsásd meg, hogy nem adom postára ezt a levelet. De sajnos nem ismerem az új címedet.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.